Mit csinálnak a homlokrakodóval az építkezésnél?

Homlokrakodó
Homlokrakodó

Ahhoz, hogy az építkezés a megfelelő ütemben haladjon és minden a legnagyobb rendben legyen, mindenképpen magas minőségű, többfunkciós munkagépeket kell használni. A homlokrakodó által bármilyen rakodással kapcsolatos művelet véghezvihető, ráadásul a teherbírása is nagynak mondható.

Mivel igen nagy súlyt lehet megmozgatni, árokásásnál és alapozásnál is hasznát veszik a szakemberek. A homlokrakodó elsősorban talaj kitermeléshez alkalmas, ami ebből a szempontból nagyon hasonlít a hegyi kotróhoz, bár a kinézetük egészen eltérő. A kotrókanállal végzett talajszint feletti munkálatok és a homlokzati rakodómunkák miatt hívják igazából homlokrakodónak ezt a népszerű munkaeszközt.

A speciális gépezet főleg az építkezéseken vehető igénybe. Az alapozás előtti munkálatokhoz tartozik a tereprendezés. Ez jelenti a föld felső rétegének az eltávolítását, valamint a fű, a gyom és a telken lévő fák kivágását. Ahhoz, hogy a szakemberek alapozni tudjanak, kiemelten fontos a sima és egyenletes talaj. A homlokrakodó segítségével egyszerűen eltávolítható a földréteg, amit a későbbi falazási munkálatoknál újra felhasználhatnak.

Így nem vész kárba a kitermelt föld. A homlokrakodó általában önjáró gépezet, amelyiknek lánctalpa vagy kereke van. Ennek jellege legfőképpen attól függ, hogy milyen összetételű talajon kell elvégezni az építési munkálatokat. Olyan homlokrakodó is létezik, amelyiknek a gémjét forgóvázra helyezik. A kotrókanalak szélesek, amelyek gyakran meghaladják a gép szélességét. Természetesen egy homlokrakodó a téli munkálatoknál is jól jöhet, hiszen a havat el lehet vele távolítani az útról.