A kisgyermekek általában minden állatért rajonganak, és bizonyára annak is örülnek, ha egy tüskés hátú egyensúlyozó süni költözik egy szép napon az otthonukba. Ez még akkor is így van, ha a szóban forgó új lakó tulajdonképpen nem más, mint egy levegővel megtöltött félgömb. A gyermeki képzelet az egyensúlyozó süni megjelenése köré számos izgalmas történetet szőhet, miközben a kis lábak egészségének védelmére tervezett jövevény az igazi küldetését teljesíti.
Ez a zseniális segédeszköz a talpak tornásztatására és masszírozására lett kitalálva, ami a lúdtalppal diagnosztizált kicsik esetében különösen fontos, de az egészségügyi szakvélemény szerint prevenciós céllal is ajánlott. Az aprónépnél gyakran előforduló említett deformitás, a lábfej hosszanti boltozatának lesüllyedése mellett, a nagylábujj alapízületénél kialakuló csontos dudor, azaz bütyök vagy az úgynevezett karomtartáshoz vezető kalapácsujj is olyan ortopédiai problémának számít, aminek a megszüntetésében ez a tartós, félkemény anyagból készült kellék hatékony segítséget nyújthat.
Persze felmerülhet a kérdés, hogy hogyan szoktassuk rá a csemetét, hogy az eszköz használata a napi rutinjává váljon. Nos, elég, ha elmeséljük neki, hogy a kis süni nagyon magányos, barátokra vágyik, és attól lenne igazán boldog, ha a gyerkőc a talpával simogatná. Nincs olyan tiszta szívű lurkó, aki egy ilyen kérésre nemet mondana.
Miként hat az egyensúlyozó süni?
Ez a nagyszerű találmány a talp idegvégződéseit ingerli, és ezáltal kedvezően befolyásolja a vérkeringést, ugyanakkor a lábizmokat is jól megmozgatja, ily módon korrigálva a különböző rendellenességeket. Emellett az egyensúlyozó süni a járni tanuló kicsik mozgáskoordinációjának fejlesztésében is szerepet játszhat, illetve javíthatja az egyensúlyérzéket.
De nem kizárólag az alsó végtagokra fejt ki pozitív hatást ez az eszköz, az említett funkciók mellett például az agyműködést is serkenti. Az egyensúlyozó süni biztonságos dédelgetéséhez le kell ültetni a gyerkőcöt. A tökéletes eredmény érdekében mezítláb érdemes simogattatni vele a sünit, de ha fázik a lába, zokniban is maradhat.
Felnőtteknek is beválik az egyensúlyozó süni?
A termék használata nincs korosztályhoz kötve, így nemcsak a legfiatalabb családtagok, hanem a szülők, nagyszülők is bátran kipróbálhatják. A 8-10 órás ülő- vagy állómunkában kifáradt lábaknak különösen jót tesz a tüskés felületen való pihentetés, tornásztatás, de mivel kis helyen elfér, és könnyen szállítható, akár a munkahelyre is elvihető és szolgálat közben is bevethető ez a prémiumminőségű segédeszköz. Az egyensúlyozó süni így az egész család kedvence lehet, amit kicsik és nagyok ugyanolyan lelkesedéssel „simogatnak”.
A lábak egészségének védelmezőjét a Baba- és gyerekcipő online boltból rendelhetjük meg, ahol más, hasonló funkciót betöltő gyógyeszközöket is találunk. Ilyen például a különböző felületű puzzle-darabokból tervezett színes masszázsszőnyeg, ami az egyensúlyozó sünihez hasonlóan, garantáltan már első látásra elnyeri a kicsik tetszését. Egy másik, talpmasszázsra és a lábizmok edzésére gyártott kellék a természetes kavicsok felhasználásával készült akupresszúrás szőnyeg, ami egy tengerparti séta romantikáját csempészi az otthonunkba.