A robot gyerekeknek nemcsak egy játék

robot gyerekeknek
robot gyerekeknek

A gyermekek nem csupán játékautókkal, plüssökkel szeretnek játszani, hanem mostanság robotokkal is. A robot gyerekeknek egy készségfejlesztő eszköz lehet, amelyik segít nekik a lehető leghamarabb megismerkedni a modern technológiával és ami elindíthatja a kisfiút vagy kislányt akár egy karrier felé vezető úton is. A szülők jól teszik, ha megveszik az mBot-ot, amelyik az mBlock grafikus programozó szoftverre, illetve az MIT Scratch 2.0 vizuális programnyelvére alapszik. Ennek a kettőnek köszönhetően a kezdők nagyon hamar elkezdhetik a kódolást és rövid időn belül az alapokkal is megismerkednek. A robot gyerekeknek ezért lesz egy kihívásokkal teli, de mégsem annyira nehezen megismerhető eszköz. Kétségtelen, hogy a lurkóknak igazi sikerélmény lesz az, amikor egyszerűen elkezdnek programozni és megtapasztalják, ahogy a kódoknak köszönhetően miként viselkedik a robot.

A robot gyerekeknek azért is fog beválni, mert a masinát egyszerűen lehet kezeémo, illetve az eredmény sem marad el, hiszen a kütyü egyből reagál is az utasításokra. Az mBot egyik fontos része a Me Auriga alappanel, amelyik az Arduino-ra épül. Miért is jó ez? Talán a legfőbb tulajdonsága ennek, hogy egyszerűen csatlakoztatható szenzorokkal, elektronikus modulokkal és motor vezérlőkkel rendelkezik. A Me Auriga mellett szól az is, hogy támogatja a DC motorokat, akárcsak a léptető- és szervomotort, illetve az intelligens szervokat és jeladómotorokat. Ennek a korszerű jellegét leginkább az igazolja, hogy ez két darab encoder motort egy azon időben is meg tud hajtani. Sőt, a Me Auriga antisztatikus védelemmel ellátott USB portal is bír. Ezen pozitív tulajdonságok miatt érdemes azt az mBot eszközt megvenni, amelyik a Me Auriga alappanellel rendelkezik. Számtalan egyedi robot megvehető a hobbirobot.hu weboldalon. Amellett, hogy itt a termékek magas minőségűek, még a kedvező ár is adott. Mindez pedig azt jelenti, hogy a vásárlással minden esetben jól jár a vevő. A megfelelő masina kiválasztásában teljes mértékben segít a klienseknek a shop felkészült csapata.