munkavédelmi cipők

A munkásvédelmi cipőknek kell hozzánk igazodnia

munkavédelmi cipők
Munkavédelmi cipők

Mindenkivel történt már meg, hogy az üzletben nagyon tetszett neki egy lábbeli, aztán amikor először felvette az utcán, megbánta a vásárlást. A munkavédelmi cipők megvásárlásánál nem engedhetjük meg magunkat azt a luxust, hogy esetleg rosszul döntünk, mivel napi 10 órákat kell majd ledolgoznunk benne. Első szempontként csak olyat vegyünk meg, ami megfelel minden biztonsági előírásnak, majd ezután a saját elvárásainkat is figyelembe vehetjük.

A munkavédelmi cipőknél az egyik legfontosabb szabály a helyes méret kiválasztása. Általában a két lábunk között szokott lenni egy hangyányi eltérés, tehát ne elégedjünk meg azzal, ha csak az egyikre illeszkedik. A munkavédelmi cipőknek mind a két lábunkra passzolnia kell. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a lábunk a nap végére meg szokott dagadni. Ha olyan cipőt választunk, ahol már nincs hely egy kis nagyobbodásnak, akkor a délutáni órákban kényelmetlenné fog válni a lábbeli viselése. A jó munkavédelmi cipők tartják a hátunkat és segítenek az ízületi és a hátproblémák megelőzésében is. Ha választanunk kell, hogy egy kicsivel nagyobb vagy majdnem szorít, akkor válasszuk az elsőt! Hiszen bármikor tudunk venni egy plusz talpbetétet. Néha célirányosan térünk be egy boltba és biztosra vesszük, hogy melyik márkát fogjuk hazavinni.

Azonban adjunk esélyt más márkáknak is! A munkavédelmi cipőknél érdemes többet felpróbálni, hogy legalább összehasonlítási alapunk legyen. Ilyenkor még mindig megvehetjük az általunk eltervezett darabot, de legalább nyugodt szívvel tesszük. Soha ne felejtsük el, hogy a munkavédelmi cipő nem fog a lábunkhoz igazodni, úgyhogy válasszunk okosan!