A köles fogyasztásának előnyei

Köles
Köles

Sok gabonaféléről ma már nem is tudjuk, hogy emberi fogyasztásra is alkalmas, pedig valamikor a táplálkozásunk alapját képezték. Így kerülhetett a köles is a méltánytalanul mellőzött gabonafélék közé. Bár az utóbbi években ismét fellendülőben van a népszerűsége. Egy-két évtizede azonban, főleg állati takarmányozás céljából termesztették.

A kölest már a honfoglaló magyarok is ismerték, sőt, fontos alapélelmiszerük volt. Rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaznak a magok, ezért fogyasztása célszerű. A vitamin és ásványi anyag tartalma mellett, érdemes említést tenni a lecitinről is. Ennek a foszfolipidnek fontos szerepe van az idegrendszer, a szív és a máj működésében. A köles telítetlen zsírsavakban is gazdag. Könnyen emészthető és a kalóriatartalma igen alacsony, így nem hizlal.

Szépítő gabonaként is ismerték régen, hiszen a szilícium és a kovasav tartalma jelentős szerepet játszik a bőr, a haj, a fogak és a körmök egészségének megőrzésében. Rugalmassá és feszessé teszi a bőrt, a hajnak pedig visszaadja a természetes fényét, ráadásul erősíti is. A fogszuvasodás megelőzésében is szerepet játszik. Láthatjuk tehát, hogy a köles igen hasznos tápanyag és rendszeres fogyasztásával számos egészségügyi problémát megelőzhetünk.

Nemcsak ezért érdemes fogyasztani. Rengeteg ízletes ételt készíthetünk kölesből. Édes és sós ételekhez egyaránt felhasználható. A köles ma már megvásárolható bármelyik nagyobb élelmiszer áruházban, reformélelmiszereket árusító üzletekben és az internetes shopokban is. Használatával változatossá és egészségessé tehetjük az étrendünket. Kóstolja meg Ön is ezt a remek gabonafélét!