harisnyanadrág

A harisnyanadrág örök ruhadarab

A két nem közül egyértelműen a hölgyekről mondható el, hogy általában lényegesen jobban élvezik a megjelenéssel járó hercehurcát, mint a férfiak. A harisnyanadrág egészen kislány koruk óta szerves részét képezi a ruhatáruknak, hiszen ha visszagondolunk, már akkor sem volt lényegtelen, hogy rózsaszínű vagy lila darabot sikerült reggel kiválasztani.

Az pedig, hogy pöttyös volt-e vagy csíkos, különös mérlegelés tárgya minden korosztálynak. Ebből tehát adódik a kérdés, hogy vajon miért hívjuk némelyik ruhadarabot kiegészítőnek, ha valójában legalább akkora figyelmet szentelünk a kiválasztásuknak, mint a fontosabb daraboknak? Felmerül a dilemma, hogy vajon a harisnyanadrág tulajdonképpen miért minősül kiegészítőnek, ha valójában fontos?

Amennyiben elvonatkoztatunk ezektől az elméleti kérdésektől, leszögezhetjük, hogy feltehetően nincs a civilizált világnak olyan női polgára, akinek ne lennének ilyen darabjai, tehát elképzelhetetlen, hogy a harisnyanadrág hiányozzon a hölgyek ruhatárából. Kis helyen elfér, olcsó, a kényelemérzetünkön pedig hatalmasat dob, főként ha az időjárás is olyan, hogy nem nyilvánvaló a hőmérséklet alakulása.

Be kell ismerni, egy sokoldalú ruhaneműről van szó. Ilyenkor nincs más hátra, mint kiválasztani egyet a harisnyanadrág készletünkből, bedobni a táskába és sokkal nagyobb biztonságérzettel indulunk útnak, mint annak hiányában. A lényeg, hogy folyamatosan figyeljünk az állapotukra és ha úgy ítéljük meg, hogy már nem bírja sokáig, muszáj pótolnunk a kollekciót egy újabb darabbal.