Tanyaszínház

1978-ban elindult egy csoda a Délvidéken. Életre kélt a Tanyaszínház, amely játékos, bohókás, olykor sokatmondó darabjaival évről évre megörvendezteti a közönségét. A társulat tagjai zömében lelkes színinövendékek, akiket kiválóan egészítenek ki tapasztaltabb társaik. Nyaranta lázas munka folyik Kavillóban, a Tanyaszínház központi bázisán, ahol lassan összeáll a darab, amellyel majd bejárják a Délvidék kisebb és nagyobb falvait.

A színészek hagyományos járgánya a csacsifogatos ekhós szekér volt, amely sajnos már nem felel meg a kor elvárásainak, mivel gyorsabb megoldásokra van szükség. A csacsifogat hagyománya mégis megmaradt. Ha a helybéli emberek a Tanyaszínházra gondolnak, alighanem az eszükbe villan a szürke csacsi vontatta rozoga szekér.

Amikor 1978-ban Hernyák György rendező, Soltis Lajos, Kovács Frigyes, Földi László színészek, valamint Csipak Angéla dramaturg életre hívta a Tanyaszínház intézményét, aligha gondolhatták, hogy bő 30 év után is ugyanolyan népszerűségnek örvendenek majd, illetve ugyanolyan igény mutatkozik a munkájukra. A Tanyaszínház ugyanis egészen más, mint a kőszínházak. A Tanyaszínház eljön hozzánk, a falusi egyszerű ember számára is szórakoztató, könnyed és igényes. Szellemisége sokat mondó: szórakoztatni és értéket képviselni az eldugott falvak közönsége számára is.