SMS vihar előrejelzés a lakásbiztosításban

Lakásbiztosítás

A lakásbiztosítás és a modern technika ötvözete? Gondolta volna, hogy eljön az az idő, amikor a technika is segítségünkre lesz a lakásbiztosítás kapcsán?

Nos, a Generali biztosító igyekezett megfelelni ennek, és bevezette az SMS viharjelző szolgáltatást. Ugyan a szolgáltatás már 2010. óta működik, igazán most látjuk annak hatását, hogy az ügyfelek igénybe veszik.

Az időjárás kifürkészése, meg tudni milyen időt hoz a holnap mindig is vágya volt az emberiségnek. A technika, az időjárás előrejelzés végre utat mutatott ennek, de mégis jogosan érezhetjük úgy, a 21. század elején, hogy gyakran a legmodernebb technológia sem képes megjósolni milyen időjárásra számíthatunk hosszabb időszakon keresztül. Sőt, azt sem tudhatjuk, hogy épp a fejünk fölött elsötétülő égboltból jégeső, vihar, vagy épp egy kiadós zuhét kapunk.

Persze a viharkárt nem lehet megelőzni, nem tudunk ellene semmit tenni, de egy előrejelző SMS-el sok vagyontárgyunkat megmenthetjük. Például SMS-t kapunk, hogy jégeső közeledik, elég csak beállni a garázsba az autóval, hogy a jégkártól megmenthessük a karosszériát.

A Generali biztosító a saját radarképpel rendelkező Időképpel együtt indította SMS viharjelző szolgáltatását, ami sok mindenkinek hasznot hozhat már azzal, ha igénybe veszi a lakásbiztosítás mellett.

Így a Generali biztosító nem csak a kár megtörténte után áll rendelkezésünkre, hanem a kár megelőzésében is élen jár, nincs más dolgunk, mint a lakásbiztosítás kötéskor igénybe venni a szolgáltatást.