A mai modern autók szinte mindegyike rendelkezik klímával, de egy évtizede ez a kényelmi funkció még nem tartozott az alapfelszereltséghez. Persze még ma is kérhetjük az autót klíma nélkül, de valljuk be őszintén, túlzottan is hasznos ez a funkció ahhoz, hogy ne költsünk rá pluszba néhány tízezer forintot. Mivel az autókba szerelt légkondicionáló is elromolhat, így az autóklíma javítás időnként nélkülözhetetlen. Nem mindegy tehát, hogy kinél és mennyiért javíttatjuk meg az elromlott alkatrészeket, ugyanis az árak helytől és minőségtől függően, olykor nagyon is eltérőek lehetnek.
Fontos tudnunk, hogy a munka elvégzésére olyan céget érdemes megbízni, aki a javított légkondicionálót alaposan le is teszteli. Figyeljünk oda például arra, hogy egy vákuumteszt, vagy esetleg egy nyomásteszt nélkül semmiképpen se vigyük ki az autót a szerelőműhelyből, mert ezek a próbatételek olykor elengedhetetlenek lehetnek. Továbbá, ha már meg szeretnénk javíttatni az autónk klímáját, semmiképp se aprózzuk el a dolgot, ugyanis bizonyos extra szolgáltatásokat is javallott igénybe venni. Érdemes a berendezés ékszíját is kicseréltetni és a szárítószűrő cseréjét sem szabad elfelejtenünk, persze ezt csak négyévente. Emellett a pollenszűrőt is cseréltessük ki, lehetőleg évente, de a fertőtlenítést és a gombátlanítást se feledjük el. A lényeg tehát, hogy ha tehetjük, akkor miden karbantartási műveletet végeztessünk el a szakemberekkel, mert akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem kell majd izzadnunk a nyári kánikulában.