Nagyon sokan nem tudják eldönteni, hogy amikor valamelyik nyílászárójukon tönkre megy a zár, akkor a zárszerelés, vagy a teljes zárcsere jelenti-e a biztos megoldást. Valójában teljesen mindegy, hogy melyiket választjuk, ugyanis mindkét lehetőséggel ugyan olyan hatékony eredményeket érhetünk el. Tehát, nem kell bedőlnünk olyan hiedelmeknek, hogy a zárszerelés azért rosszabb, mint a zárcsere, mert ami már egyszer elromlott, az hamarosan még egyszer el fog romlani.
Nyugodtan megbízhatunk azokban a szakemberekben, akik a zárcserélési és zárszerelési munkálatokat elvégzik, mert nem hiába tanulták ők sem ezt a szakmát évekig. Ha elromlik egy nyílászárónk zárszerkezete, akkor mindenképpen mérlegelnünk kell a zárszerelés és a zárcsere között, de nem az miatt, mert az egyik hatásosabb és hatékonyabb, mint a másik, hanem azért mert az egyikkel bizony több pénzt megspórolhatunk, mint a másikkal. Ha a zárcsere az, amit választunk, akkor legyünk tisztában azzal, hogy nem csak a szerelési munkálatokért kell majd fizetnünk, hanem egy teljesen új zárat is meg kell majd vásárolnunk. Ha azonban, a zárszerelés mellett döntünk, akkor mindenképpen jobban járunk, mert csak azokért a munkálatokért kell fizetnünk, melyeket az illetékes szakember elvégez.
És persze a hibás alkatrészeket is meg kell vennünk, azonban ezek mégis kevesebbe kerülnek, mintha az egész zárat meg kellene vennünk. Az is igaz, hogy adott esetekben csak a zárcsere mellett dönthetünk, mert előfordul, hogy a zárszerelés, a nagyon sok hibás alkatrész miatt, teljességgel lehetetlen vállalkozás. Minden esetben kérjük ki a szakember véleményét és egyik megoldáshoz sem szabad makacsul ragaszkodnunk. Nagyon sok bosszúságtól meg tudjuk óvni magunkat, ha egy kicsit jobban odafigyelünk a nyílászáróink állapotára és itt nem csak a tél esetén beszivárgó hideg levegőre kell gondoljunk, hanem az illetéktelen behatolókra is, akik akár több milliós kárt is képesek csinálni otthonunkban. Ha a megfelelő módon szeretnénk gondját viselni otthonunknak, akkor mindenképp figyeljünk oda a nyílászárók, illetve a hozzá tartozó zárak állapotára és mindig megfelelő módon mérlegeljünk a zárcsere és a zárszerelés tekintetében.