A nagybetűs életbe kilépve, mindnyájan rengeteg emléket hozunk gyerekkorunkból és az otthonunkból. Őrizzük annak hangulatát, élményeket, illatokat, mosolyokat és ezek gyakran adnak erőt a hétköznapokban, akkor, amikor valamilyen nagy kérdéssel találjuk szemben magunkat, esetleg gondunk támadt.
Az otthoni kanapé kényelmére visszagondolva, talán könnyebb egy kicsit megkönnyebbülni és elgondolkodni bizonyos dolgokon, vagy édesanyánk sütijének az illatát felidézve hamarabb meg tudunk nyugodni. Miért van ez így? Azért, mert azok az esztendők, amelyeket a szüleink szárnyai alatt töltöttünk el, a biztonságot, a gondtalanságot jelentették számunkra.
Akkor még nem kellett azon gondolkodnunk, hogy milyen munkát válasszunk, ki legyen az életünk párja, miként neveljük gyerekeinket és hasonló, az egész életünket befolyásoló kérdéseken. Akkor még tudtuk, hogyha a kanapén ülő édesanyánk ölébe lehajtjuk a fejünket, teljes biztonságban tudhatjuk magunkat, mert van valaki, aki mindenképpen megvéd, bátorít és segít, ha valamit elrontunk.
Hatalmas erőforrás ez felnőtt korban és értékelnünk kell, ha ilyen élményekben volt részünk, hiszen vannak sajnos olyan emberek is, akiknek a gyerekkoruk nem túl kellemes emlékeket juttat eszükbe és az otthoni kanapé illatáról nem édesanyjuk simogatása, hanem esetleg veszekedések vagy halk sírások emléke sejlik fel.
Hogyan lehetünk igazán hálásak a szép emlékekért? Úgy, ha ugyanolyanokban részesítjük mi is gyerekeinket. Ha arra törekszünk, hogy úgy éljünk, hogy szeressenek itthon lenni, hazajönni, érezzék, hogy mindig mellettük állunk és ha leülnek mellénk a kanapéra, nem feddő pillantásokat, hanem megértő mosolyt kapnak.