A leander nálunk is elterjedt

Sok szépséget nyújthat a leander
Sok szépséget nyújthat a leander

Hazánk a mérsékelt égövben található, ami azt jelenti, hogy nem ritka nálunk a tél, ami hóban és fagyban is megnyilvánul. Igaz, hogy az elmúlt években nem sok volt ezekből, de bármikor visszatérhet. Léteznek olyan igazán színpompás leander növények, amelyek akár nálunk is nagyon szépek lehetnek a kertben, de csak a melegebb időszakokban.

Ez a meleg égövről származó növény, a hazájában még az árokparton is megtalálható és igazán díszes. Nagyjából úgy lehet érdemes elképzelni, ahogyan nálunk az orgonabokrokat, úgy alakít ki sűrűn benőtt részeket a leander. Szépségének hála, megragadta az emberek fantáziáját és úgy döntöttek, hogy a hazai vidékeken is megpróbálkoznak vele.

Igaz, hogy kint nem nagyon marad meg a tél folyamán, de a lakás belsejét is képes csodásan díszíteni. A leander eléggé jól tűri a szárazságot, ami nem csoda, hiszen ahonnan eljött gyakran van benne része. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem kell locsolni, mert akkor nagy meglepetésben lesz idővel részünk. Amennyiben a leander maga kell gondoskodjon a dolgairól, akkor igazán hatékonyan teszi azt, mert képes olyan mélyre hatoló gyökereket fejleszteni, amelyek leérnek a talajban az alsóbb vízben gazdag részig, ahonnan tudja pótolni szükségleteit.

Ez nálunk a kaspókban nem igazán lehetséges, ezért a leander elvárja, hogy folyamatosan locsolva legyen. A rendszeres gondoskodást azonban nagyon képes meghálálni és idővel olyan színpompás virágokat fejleszt, amelyek elfeledtetik velünk, hogy egyáltalán foglalkoztunk vele.